A 3. újságírói workshop után, mely Piliscsabán a Pázmány Péter Katolikus Egyetem újságja szervezésében került megrendezésre, nem gondoltuk volna, hogy a kósza ötletként felmerült negyedik, berlini workshop ilyen hamar valósággá válik. Ám ahogy egyre közeledett a november, úgy körvonalazódtak az utazás részletei, és megoldódtak a szállással kapcsolatos kezdeti problémák is. November 15-én négyen indultunk útnak a német fővárosba, hogy újságunkat, az Inselt képviseljük, valamint elmélyítsük a berlini (UnAufgefordert) és szegedi (GeMa) egyetemi újságokkal kiépített kapcsolatainkat.
Magyarország a lemenő nap sugaraival búcsúzott tőlünk, Berlin lüktető esti fényei pedig előrevetítették az előttünk álló hét minden izgalmát. Az első kellemes meglepetést szállásunk jelentette - a berlini Collegium Hungaricum apartmanjai minden várakozásunkat túlszárnyalták.
Másnap a szegedi kollégákkal és kolleginákkal egy sajátos kérdéssor segítségével indultunk a város felfedezésére. A helyszínek felkeresése során a két társaság gyorsan összebarátkozott, ami nagyban megkönnyítette a későbbi együttműködést. Utunk során többek között megtudtuk: mit jelent a Humboldt Egyetemen olvasható „Vigyázat lépcső!” figyelmeztetés és hány van belőle az aulában, mi történt a Bebel Platzon, valamint mennyibe is kerül Berlin legdrágább szállodájában egy éjszaka.
Az izgalmas felfedezőút után került sor a feladatok és a csapatok felosztására az Offener Kanal Berlin (Alex) székházában. Mindegyikünk szegedi partnert kapott, a csapatszellemet tovább erősítendő. Csapatunk egyetlen hölgy tagja Enzsöl Enikő, Mészáros Anikó és Kóger Viktória társaságában a német parlamentet, a Bundestagot vette górcső alá. Az urak közül Grund Lajos Erdélyi Krisztinával karöltve a „taz” egyik szerkesztőjével, Gordon Repinskivel készített interjút az újságról és az újságírás rejtelmeiről.
Kaszai Tamás és Sóti Anett a berlini multikulturális rádió programigazgatóját, Brigitta Gabrint szólaltatta meg. Szabó Botond és Horváth András pedig a berlini Collegium Hungaricum igazgatóját Can Togay Jánost kérdezte az intézmény tevékenységéről.
Az interjúk készítése mellett számos programon vettünk részt. A Deutsche Welle televízió stúdióiban az ott dolgozók munkáját egy érdekfeszítő és szórakoztató körséta során ismerhettük meg. Betekintést nyertünk a Humboldt Egyetem német mint idegen nyelv tanszékének mesterképzési programjába, tájékozódtunk a felvételi eljárásról és a követelményekről. Vendégek voltunk a Jacob-und-Wilhelm-Grimm-Zentrum megnyitóján, ahol olyan prominens személyekkel is találkoztunk, mint például Klaus Wowereit polgármester, aki egy kép erejéig csatlakozott is társaságunkhoz. A Magyar Nagykövetségen betekintést nyerhettünk a magyar-német diplomáciai kapcsolatok jelenlegi helyzetébe.
Szombat este mintegy zárásként, együtt ünnepelhettük a lap születésének 20. évfordulóját a berlini egyetemi újság, az UnAufgefordert szerkesztőivel és a meghívott vendégekkel. Azonban nem csak munkából állt a hét. Aktívan részt vettünk például a berlini egyetemi ifjúság megmozdulásán, egy hatalmas demonstráción. Interjúkat készítettünk a felvonulókkal, és fotókkal is dokumentáltuk az eseményeket, melyek a hét során felkerültek az UnAufgefordert honlapjára.
Szombati napunk a múzeumok jegyében telt. A gimnáziumi történelemkönyvek lapjai elevenedtek meg előttünk a Pergamon és a Régi Történeti Múzeum termeiben.
Nehéz szívvel indultunk útnak, de Berlin is ragaszkodott jelenlétünkhöz, ugyanis gépünk több mint másfél órás késéssel szállt fel. Remélhetőleg a workshop-sorozat tovább folytatódik, és újságaink között kialakult szoros kapcsolat sem szakad meg.
Szerzők: Enzsöl Enikő, Grund Lajos, Kaszai Tamás és Szabó Botond
Ezúton szeretnénk megköszönni a szervezést Ellen Tichynek, a Szegedi Tudományegyetem DAAD lektorának, Kispál Tamásnak, a Szegedi Egyetem Nemet Nyelvészeti Tanszékének oktatójának, valamint Marcel Hoyernek, az UnAufgefordert egykori főszerkesztőjének.
Támogatóink:
DAAD
Collegium Hungaricum Berlin
Szegedi Tudományegyetem Germán Filológia Intézete
Pázmány Péter Katolikus Egyetem Germanisztika Intézete
Szegedi Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata
PPKE-BTk Hallgatói Önkormányzata